Brünnhilde konyhája - Az élet ízesebb oldala

Bakfis

Sült hal.
Máma megint a piacon jártam, gyümölcsöket vásároltam a hétvégére, meg kutyakaját, jah, meg a legfontosabbat, friss gyömbért és citromot ... de erről majd később.
Nem is tudom, miért álltam meg a halas előtt, nem nagyon szoktam onnan halat venni. Mióta megismertem a tengeri herkentyúket, nem eszem édesvizi halakat. Soha nem is szerettem egyébként, mindig is éreztem valami iszapizt a mi halainkon, legyen az harcsapörkölt vagy halászlé. Tudom, rossz helyen ettem, rossz halakat, de mit csináljak, nekem ez jutott.
A sült keszeg az más, arról nagyon kellemes emlékeim vannak. Amikor nyaranta kiszabadultunk a balatoni épitőtáborból, és a rengeteg baracktól meg a tábori konyhától elgyötört gyomrunkat nagy adag olajban sült halakkal próbáltuk rendbeszedni - vajmi kevés sikerrel persze.
Két féle hal volt, a hekk, meg a keszeg.
A hekkről azóta már tudom, hogy nem is édesvizi, hanem a legolcsóbb tengeri hal, de nekem nincs vele bajom, szeretem azt is, roston sütve, vajas-citromos-petrezselymes szószban, jó az nagyon.
De ma szép, fényes szemű keszegeket láttam meg, pikkelytelenül, belezve.
Gondoltam, egy életem, egy halálom, csak nem akad torkomon a szálka, megpróbálom.
Kértem két kisebbet, gondoltam, az egyiket megeszem ma, a másikat pedig ecetes hagymás lében marinálom, jó lesz a jövő héten egy hideg vacsorának.
Nem akarok elébe szaladni a történteknek, de ebből nem lett semmi.
Mármint a marinálásból nem lett semmi.
A halak fejét a nénivel levágattam, jó negyven deka volt a kettő.
Itthon szépen megmostam őket, a szuper szakácskésemmel beirdaltam.
Először fél centinként, de aztán gondoltam, nem lesz az elég, még közévágtam minden csiknak. Szóval a végén 2-3 milliméterenként vagdostam be a halakat, a gerincre merőlegesen. Igaza volt annak, aki azt mondta, hogy tizezer forintnál olcsóbb kést nem érdemes venni. Illetve legalább egy legyen egy háztartásban, ami az a kategória. Nekem majd' egy éve van egy méregdrága szakácskésem, azóta nem vágtam el a kezem. Most is, úgy vagdostam át a szálkákat a csúszós haltörzsben, mintha csak valami puha szalonnát vagy felvágottat szeleteltem volna. A beirdalt halakat kivül-belül bedörzsöltem durva szemű sóval (na, nem mintha finom szemű só lenne itthon. Évek óta sima, finomitatlan tengeri sót használok csak). Aztán egy serpenyőben jó sok olajat feltettem melegedni, közben kukoricalisztbe forgattam a halakat. Jó alaposan, a bevágásokba és a hasüregekbe is dörzsöltem belőle. Igaziból paprikás lisztbe kellett volna forgatni, de ez már csak akkor jutott az eszembe, amikor a halakat a sercegő olajba engedtem. Pont elfért a kettő egymás mellett, közben a másik lángra feltettem fél kiló cukrot olvadni .... de erről is majd máskor.
A halak jó negyed óra alatt mindkét oldalukon ropogósra sültek, félidőben egy szűrőlapáttal át kellett csak forditani.
Egy szalvétával bélelt tányérra szedtem ki őket, és olyan jó illatuk volt, hogy azonnal, azon forrón nekiestem az egyiknek. Az uszonya ugyanolyan finom, ropogós volt, mint azoknak a balatoni keszegeknek. A mély irdalásoknál szárazra sültek a halak, a hús kicsit összeugrott, a csontok imitt-amott kilátszottak, mintha két réteg csipke lenne egymáson. A vastagabb, gerinc melletti húsok édesek, vizpartillatúak lettek, szóval percek alatt úgy eltünt a két keszeg, mintha soha nem is akartam volna marinálni az egyiket.

brunnhilde_sziklaja | 21:16

Főoldalra ajánlom ! | még nincsenek kommentek

Csokimérgezés

Tényleg ott tartok, hogy pár hétig csokira -de talán bármilyen édességre- nézni sem birok.
Bonbonokat készitettem ajándékba, hát ennyit nyalakodni, kóstolgatni, a könyökömön folyó csokoládénak a nyelvemből akadályt épiteni, mit nem mondjak, durva volt. Tényleg. Nem birok édességre nézni se.

Datolya bonbon
40 deka datolyát kimagoztam, apróra vágtam, 5 deka vajjal és 3 evőkanál vizzel 8-10 perc alatt puhára pároltam. Amikor kezelhetőre húlt, beleeresztettem a botmixert és pürésitettem. Közben fél marék diót durvára vágtam és száraz vasserpenyőben megpiritottam. Ugyanezt tettem egy 10 dekás zacskó szeletelt mandulával is. A datolyamassza negyedébe a diót, a többi részébe a mandulát kevertem bele. (a végeredményt tekintve azt kell mondanom, hogy a diós változat sokkal-sokkal finomabb. Ennél fogok maradni, a mandula másra való). A diódarabos masszát alufóliára simitottam, egyenletes, centi magas rétegben. Hűtőben dermesztettem, másfél centis kockákra vágtam. A mandulás masszából vizes kézzel diónál kisebb golyókat formáltam.
Közben egy lábos forró vizre rátettem egy kerek fenekű inoxtálkát. A tálka ne érjen a vizbe, és feküdjön fel a lábas peremére. Gyakorlatilag ez egy habüst, de nekem olyan nincs. A tálkában felolvasztottam egy 20 dekás Szerencsi keserűcsokit. Mivel a felolvadt keserűcsoki olyan sűrű volt, hogy nem lehetett benne mártogatni a bonbonokat, tettem bele 5 deka vajat. Aztán még 5 dekát, aztán megint. Összesen tehát 15 deka vajjal volt olyan állagú a massza, hogy bele lehetett mártani a datolyás cuccost. A diós kockákat és a mandulás golyókat hústűre tűztem, bemártottam az olvadt csokiba, kicsit lecsöpögtettem és egy hűtött fémtálcára teritett alufóliára helyeztem.
A diós kokckák tetejére azonnal nyomtam egy negyed gerezd diót, a mandulásakat most hagytam natúr csokis golyóknak, mert elfelejtettem mandulát félretenni a diszitéshez.

Birsalma bonbon
Volt közben egy jó 30 dekás darab birsalmasajtom is, azt is felszeleteltem, kábé centis vastagra, és két centis oldalú háromszögekre. Mindegyikre tettem egy darabka diót (a kevésbé szépeket, amik kimaradtak a datolyás cuccból) és együtt mártottam őket a csokiba. Ezek a kis háromszögek is mentek az alufóliával bevont tálcára.

Meggyes marcipán bonbon
Mivel még mindig maradt csoki, kicsit túrtam a kamrát és találtam egy darabka marcipánt, meg egy zacskó aszalt meggyet. A marcipánt kis kockákra vágtam, mindegyikbe nyomtam 1-1 szem aszalt meggyet és ezt is csokiba mártottam.

Aszalt meggy nyárson, csokiruhában
És mivel még mindig maradt csoki, a megmaradt aszalt meggyet fogpiszkálókra szúrtam, 5-6 szemet egy kis mininyársra, és ezt is bemártottam a csokiba.

Mivel még mindig maradt csoki, de két és fél órányi keverés, formázás, szeletelés és mártogatás után már egy csepp erőm nem maradt még tovább ötletelni, szóval ezt a csokit bevágtam a hűtőbe, majd holnap felengedem tejjel és lesz belőle forró kakaó reggelire - feltéve, ha meg birom inni, mert mondom, teljesen elteltem az édességgel.

A kész bonbonokat pici kis papirkosárkákba ültettem, aztán amikor elfogyott a papirkosár, akkor féltenyérnyi darab alufóliába csomagoltam őket.

Vannak itt a lakásban mindenféle kóbor bonbonos dobozok, fémdobozkák, apró kis kosárkák, ezekbe lesz csomagolva a cuccos. Az idén ez lesz az én ajándékom - már ha ez ajándék egyáltalán, de sajnálom, többre nem vagyok kapható, egyszerűen herótom van a karácsonyi hisztériától. Ez a kis kreativkodás viszont nekem is jólesett, remélem, a megajándékozottaknak is izleni fog.

Boldog Karácsonyt!



Ja, egy jótanács: a csokimáz a sok vajtól kissé megpuhult, nem lett olyan jó, kemény, roppanós, mint ahogy azt a kitűnő Szerencsi csokitól elvártam volna. Legközelebb kevesebb vajat teszek bele, egyrészt, hogy roppanós maradjon, másrészt, a rosseb se akar 60 bonbonnal kijönni a dologból, amikor csak 40-re van szükség :-)) Valahogy megtanulom majd a sűrűbb csokit kezelni.

brunnhilde_sziklaja | 0:40

Főoldalra ajánlom ! | még nincsenek kommentek

Orjaleves

De csak, mert nem vagyok normális. Igaziból erről is a kutya tehet, neki akartam örömöt okozni a jó kis szaftos karajcsonttal, amiből a hentes éppen az előttem vásárlónak vágta ki a húst, és mivel a vevő nem kérte, a csontot azon mód dobta ’levesnek! 299 Ft!’ halom tetejére. Nem birtam volna otthagyni, már láttam az ebet, ahogy a séta után, hasonfekve, a szőnyegén cuppog rajta, aztán a fáradtságtól elalszik, tátott pofájában a csupaszra nyalogatott csonttal. Aztán én is elalszok, és arra ébredek, hogy álmában porcogtatja tovább. Szóva elkértem a csontot, és amennyire nem birok ellenállni az udvarló kedvű henteseknek (Egy darabka májat, gombócnak?) hát megoldottnak látszódott az ünnepi menü. Leveszöldség mindig van otthon, sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller, vöröshagyma, pár gerezd fokhagyma, fél karalábé... azért csak fél, mert életemben nem sikerült még egész karalábét megfőzni. Sőt, van, amikor két karalábéból másfelet megeszek nyersen. Még egy csiperke is fonnyadozott a hűtőben, éppen ideje volt azt is beledobni a levesbe. Egy bogyiszlói paprika, egészben, csak, mert.Tényleg nem tudom, miért ragaszkodtam a levesfőzéshez, ilyen melegben sose szoktam. A kutyának az is elég lett volna, ha bevágom az egészet a kuktába, tiz perc alatt kész, nem fűtöm a lakást. A levest viszont órákig kell gyöngyöztetni, és hiába az elszivó, bizony terjed a gőz is, a meleg is. Kivételesen a májgaluskák is jól sikerültek, egyben  maradtak, puhák, a beledarált petrezselyemtől illatosak. Egyáltalán nem lehetetlen, hogy életem legjobb orjalevesét főztem meg, de nem izlik. A leves csak forrón jó, ilyenkor meg egyen forró levest az, akinek elmentek otthonról. Langyosan meg, háát, a malacleves bizony gusztustalan. Szóval itt vagyok jó négy-öt tányérnyi levessel, és csak nézzük egymást, egyre fokozódó ellenszenvvel. A kutya mondjuk boldog, minden úgy történt, ahogy eddig is; csámcsog, cuppog, szuszog, porcog, megint szuszog, szemmel láthatóan meg van elégedve az ellátmánnyal. Szerintem a levest is szeretni fogja.  

brunnhilde_sziklaja | 20:52

Főoldalra ajánlom ! | még nincsenek kommentek

Hummusz a'la multikulti

A szabadságon levésnek két nagy előnye van: az egyik, hogy az istenek lánya el tudja vinni a kutyát hosszabb kirándulásokra, a másik, hogy ilyenkor van idő főzni.
Például hummuszt csinálni, ami az egyik barátnő kedvence. Amely barátnőnek van egy baszott nagy terepjárója, amivel remekül el lehet indulni a hegyek felé, lehetőleg olyan hegyek felé, amelyiken mindenféle kis patakok meg erek folydogálnak, csobognak, csacsognak össze-vissza. Mégse már másfél literes ásványvizes üvegben kellessen vinni a kutyáknak az ivóvizet, sokkal jobb az nekik is, ha csüdig beleállnak a patakba és onnan lefetyelnek.
Szóval kirándulás, ha kirándulás, akkor uzsonna, ha uzsonna, akkor fejtörés, hogy téliszalámis szendvicsen kivül ugyan mégis mi az, ami birja a hátizsákot is és finom is és meg lehet osztani a barátnővel is, meg a kutyákkal is?
Hát a hummusz biztos izleni fog a barátnőnek, az oroszos, majonézzel krémesitett és fokhagymával izesitett céklát meg nem csak én és a barátnő, de a kutya is imádja.

Nno.
A hummuszt kétféleképpen lehet előállitani. Vagy az embistenek lánya bemegy a kedvenc arab hummusz bárjába, tol egy padlizsános-paradicsomos-hummuszos pitát és csak úgy mellékesen kér egy nagy doboz hummuszt elvitelre (jó bőven megszóratva római köménnyel), vagy csinál egy adagot. Nem nagy kunszt, csicseriborsó kell hozzá, némi olivaolaj, egy-két evőkanál szezámmag, kevés zúzott fokhagyma, kevés fehérbors, és persze jó sok rómaia kömény, mert valami miatt azzal jó csak.
A kedvenc arab hummusz bár az Arany János Alkotás - Bajcsy sarkán van, operába menet pont útba esik. Az csak a baj, hogy az Operába mégiscsak ciki egy doboz olajat izzadó, római kömény illatú hummusszal beállitani, hazafelé jövet viszont már nincs nyitva.
Marad hát a házi hummusz készitése.
Nem nagy cucc, némi csicseriborsó, jó minőségű olivaolaj, kevés fokhagyma és pár csipetnyi (értsd: fél maroknyi) római kömény kell csak hozzá, meg persze internet, mert valahonnan mégiscsak meg kell szerezni a receptet.
Szóval csicseriborsó.
Újpesti piac, kedvenc magos kofa.
Lencse, felesborsó sárgában, felesborsó zöldben, májbab, fehérbab, tarkabab, menyecskebab, salátabab, gyöngybab, vesebab, kisbab, nagybab, mindenféle bab, arany mazsola, fekete mazsola, aszalt szilva, aszalt barack, tökmag héjasan, tökmag héjazva, szotyi, madárszotyi, gersli, kukorica dara, pattogatni való kukorica, egyszóval mindenféle mag, amit csak el lehet képzelni.
- Jónapot kivánok, csicseriborsó van?
- Most pont nincs, most rendeltem, a jövő héten tessék jönni.
Másik kofa, kinálat hasonló, bár babból nincs annyiféle. Viszont kutyatáp, macsakatáp, kanári eledel, nyúltáp, hörcsögszéna szinesiti a választékot.
- Jónapot kivánok, csicseriborsó van?
- Most pont nincs, de tessék megkérdezni a szomszédot.
A szomszéd mosolygós, 45 kilós, mandulaszemű szépség. Rizstészta, Vifon leves, rozsdamentes teáskanna, rozsdamentes laskaszűrő, rozsdamentes kukta, rozsdamentes kávékiöntő, indiai füstölő, mahagónira szinezett, műanyag nemlátnemhallnembeszél majmok, japán rizsfőző készlet, öntöttvas wok, teflon wok, rozsdamentes wok adja a kinálatot. Hogyafaszbacsinálják ezek, hogy negyven kilónál kövérebbre nem birnak meghizni?????
- Jónapot kivánok, csicseriborsó van?
- Cicerjibrzó? Nedjed kiló kétzáznedjven, edj kiló kilentzsáz.
- Negyed kilót kérek.
Ezek után semmi mást nem kell tenni, mint a csicseriborsót egy szűrőbe szórni és hideg viz alatt leöbliteni. Aztán egy tálkában felönteni annyi vizzel, amennyi kétszeresen ellepi és hagyni békén egy fél napra, had ázzon.
Akkor egy csipet sóval fel kell tenni, kuktában cirka 20 percet, sima, lefedett lábosban pedig egy órát főzni. A szezámmagot közben szintén beáztatni. Amikor kihül borsó, akkor vagy krumplinyomón átpasszirozni, vagy géppel a szezámmaggal együtt elturmixolni. Kell hozzá néhány csipet só, jó decinyi oliva olaj (erre ne tessék sajnálni a pénzt, olajból csak jót vagy semmilyet), egy gerezd zúzott fokhagyma, izlés szerint kevés fehérbors és római kömény kell bele.
Az igy kapott szürkésfehér krémet érdemes egy napot pihentetni a hűtőben, majd pitába kenve, vagy piritóssal, paradicsomból, uborkából és vékonyra szelt lilahagymából készül salátával enni.
Vagy oroszos, majonézes-fokhagymás céklaslátával.
Véletlenül, egy kiránduláson jöttünk rá, hogy a hummusz nagyon finom céklával. A barátnőm hummuszos pitát, én meg a már emlitett céklasalátát vittem, mások meg mást. A dolog batyusbálként működött, mindent amit vittünk rápakoltunk egy farönkre és mindenki azt evett ami megtetszett neki, vagy ami a keze ügyébe került, vagy egyszerúen csak ami maradt neki. Hát igy jöttünk rá, hogy az arab hummusz és az orosz céklasaláta baromi jó együtt.
A céklasalátának is külön története van egyébként. Egy volt főnököm, még mielőtt a főnököm lett, taxisofőrként dolgozott (a nyolcvanas években ez azért elég gyakran előfordult. Mármint az, hogy egy taxisofőrből tiz év alatt cégtulajdonos lett). Szóval egyszer beszállt a taxijába egy idős, oroszul beszélő házaspár egy magas, karcsú, huszonéves lánnyal. Ez a lány fél év múlva a felesége lett, pár évvel később én az alkalmazottja lettem, hát igy történt, hogy egyszer az asszonyka elmondta nekem a céklasaláta receptjét. Nem nagy kunszt, pár szép, ökölnyi méretű, egészséges céklát meg kell mosni és fóliába csomagolva sütőben megsütni. Esetleg pár ujjnyi vizet aláöntve kuktában megfőzni, de ezt már én, a magyar teszem hozzá, az autentikus orosz recept sütőben készül! Szóval a puhára sült céklákat langyosra kell hűteni, meghámozni és finomra reszelni. Céklánként egy soványka gerezd zúzott fokhagyma kerül bele és annyi majonéz, hogy kellemesen krémes legyen. Hideg húsok körete, piritósra kenve könnyű vacsora, vagy mint a fent leirtakból kiderül, hummuszos pita kiváló kiegészitője lehet.

Aki nem hiszi, hogy a kinaitól vásárolt csicseriborsóból készült arab hummusz orosz céklasalátával finom, az legközelebb jöjjön velem kirándulni. Garantálom, hogy nem csak hogy kiskanállal kapirgálja majd az ételhordó dobozka alját, hanem később, amikor azt gondolja, hogy senki sem figyel rá, a mutatóujjával is ki fogja törölni.

brunnhilde_sziklaja | 0:35

Főoldalra ajánlom ! | még nincsenek kommentek

Felsült rabló + francia lecsó

Nna, máma megint úgy jártam, ahogy még soha.
Reggel jókor felkeltem, hagymát pucoltama, paprikát, paradicsomot mostam, szeleteltem, csirkemájat hártyáztam és feleztem, szalonnát metéltem hajszálvékony szeletkékre.
Ilyet azért már csináltam, nem ez a lényeg.
Aztán mindezen hozzávalókat újonnan vásárolt kis fémnyársakra húztam, picit megsóztam, bőven megszórtam majorannával és becsomagoltam alufóliába.
Hát ez is előfordult már velem jópárszor.
Az erdőbe menet megálltam a kisretkesben és vettem egy üveg előhűtött Heinekent.
Ilyen is történt már velem, hajaj, nem is egyszer!!
Hanem, olyan még tényleg soha, hogy kint az erdőben ne tudjam meggyújtani a tüzet és szégyenszemre nyersen haza kellessen hoznom a gondosan előkészitett nyársakat!
Ráadásul még a sört is felbontottam amikor elkezdtem a tüzet rakni, és ugye azt akkor már meg kellett innom, éhomra. Mit ne mondjak, nem esett jól, de mégsem akartam jó Kocsma Julcsa módjára délelőtt tiz órakor egy üveg sörrel a kézben bandukolni hazafelé.
Ha már igy alakult, még időben kimentem a piacra. Nyugtatónak (és detoxikációs célzattal) az útba eső cukrászdában ettem egy mákos rétest. Kutyakaja, leveszöldség, kovászolni való uborka, lecsónak való, miegyéb, de közben hallom ám, hogy lecsó-fesztivál van a piacon. Nosza, gondoltam, hát akkor kóstoljunk lecsót, ennyi gyaloglás és hajolászás után egy mákos rétes mégsem elég reggelire!
Mentem is lecsózni nagy lelkesen, tényleg aranyos dolognak tartom az ilyen főzőversenyeket. Aztán elment a kedvem attól is. Én tudom, hogy az én cukkinis franciás lecsóm eretneknek számit a magyarok istenének a szemében, de azok a lecsók amiket a piacon láttam, borzalmasan néztek ki. Az egy dolog, hogy mindegyiken vastag zsirréteg úszott, de ráadásul minden fajtából kifigyelt valami olcsó kolbászféleség. Virsli, lecsókolbász, ilyesmit meg én ugye akkor sem eszem, ha ingyen van. Sőt, még akkor se, ha netán nekem fizetnének érte. Nézegettem hát a lecsókat és úgy döntöttem, hogy ez nékem nem éri meg hogy előbb sorbaálljak érte, aztán hogy tűző napon, a két tömött szatyorral a lábam között állva falatozzak.
Hazajövök inkább és csinálok magamnak lecsót úgy, ahogy én szeretem;

Hozzávalók:
1 rész vöröshagyma, durvára darbolva
1/2 rész lecsópaprika -lehetőleg a pirosra érett- magozva, szzélesebb csikokra vágva
1/2 rész bogyiszlói paprika, hasonlóan feldolgozva. Aki nem szereti a csipőset, az duplán vegyen a lecsópaprikából
1 rész érett paradicsom. Igényesek hámozhatják is, én csak a csumája zöld részét vágom ki és mérettől függően negyedelem vagy nyolcadolom.
1/2 rész cukkini, mosva, szeletelve, hámozni nem kell!
1/2 rész padlizsán, mosva, szeletelve, hámozni ezt sem kell. Picit besózni, egy órát
állva hagyni majd leöbliteni és kicsavarni viszont igen.
Izlés szerint pici só és olaj.

A padlizsánnal érdemes kezdeni, mert annak kicsit pihenni kell. 2-3 centis kockákra vágom, néhány csipet sóval meghintem és egy szűrőben félreteszem csepegni. Az olajat megforrósitom és beledobom a hagymát. Picit megsózom és fedő alatt párolom. 5-6 perc után hozzáboritom a paprikákat, újabb néhány perc után a paradicsomot. Pár percig ez is rotyog, ekkor jön bele a felkarikázott cukkini és a leöblitett, levétől kicsavart padlizsán. Ezt is fedő alatt párolom pár percet, de ekkor már figyelek, hogy ne maradjon túl leveses a lecsó. Ha nagyon hignak itélem, leveszem a fedőt és kicsit párologtatok a levéből.
Hát ennyi. Én úgy szeretem, ha a zöldségek még nem esnek szét és jó sok, sűrű szaft marad alatta. Ehhez lehet aztán rizst adni vagy sült csirkecombot, esetleg hirtelen sült húsokkal is össze lehet rottyantani, ha valaki mindenáron húst akar. De a legjobb friss bakonyi barna vagy korpás kenyérrel kitunkolni a tányérból.

brunnhilde_sziklaja | 13:02

Főoldalra ajánlom ! | még nincsenek kommentek

A Kemény-legénység menüje

brunnhilde_sziklaja | 19:05

Főoldalra ajánlom ! | még nincsenek kommentek

Konyhatündér

Ma 21 üveg meggybefőtt leszárazta és megmosta magát, a hozzávaló üvegek is megmosódtak, a szirup kimérődött megfőtt, a meggy bemászott az üvegbe és végül a legnagyobb, csak kocsonyafőzéshez és befőzéshez használt óriáslábasomban hetesével kidunsztolkódott.
Közben valahogy két kiló uborka is megmosódott, ötliteres üvegbe szép katonásan bemasírozott, némi fokhagymával, egy csípős paprika csumájával és két köteg kaporral megfűszereződött, forró sós vízzel felöntődött és amikor langyosra hűlt, egy szelet valódi kovászos kenyér csücskével megkoronázódott. Három nap múlva olyan kovászos uborkám lesz, de olyan, hogy nem győzök majd eleget enni belőle!
A nap végére olyan lettem én is mint a meggyem; mintha három menetben egymás után gőzben dunsztoltak volna. Ekkora barmot mint én, ilyen hőségben befőzni!!
Igaz, nem rajtam múlik, most érik a meggy. Milyen szép is volna, ha januárban lenne a szezonja! Akkor meg sem kottyanna, ha egész nap megy a tűzhely.

Főztem is, a töltött karalábélevelek istenien sikerültek. 8 szép nagy, kéttenyérnyi levelem volt, enyhén ecetes cukros vízben 2-3 percig blansíroztam őket. Egy fél bögre (kb másfél deci) megmosott rizst egy bögre (tehát kábé 3 deci, nagyon fáradt nem lehetek, ha szorozni még tudok!) vízben egy kínai csigaleves kockával félpuhára főztem. Azért csigalevessel, mert az van itthon egy régebbi ázsiai piaci portyámról és a végére akartam járni. A töltött karalábélevél amúgy is kísérletnek indult, hát akkor legyen teljes egészében az. Szóval a rizst félpuhára főztem, majd amikor kihűlt, belekevertem egy tojást és egy-egy finomra reszelt sárgarépát és cukkinit. Mivel tejfölös szószban akartam megfőzni, gondoltam, tárkonnyal fűszerezem, az passzol a tejfölhöz. Szórtam még bele pici törtött borsot is, jól összekevertem. A blansírozástől megpuhult és kemény főerétől megfosztott karalábélevelet kiterítettem, fél kanálnyi tölteléket tettem a közepébe, a végeit behajtottam és összegöngyöltem. A töltelékeket kis lábaskába állítottam, szorosan egymás mellé, hogy ki ne bomoljanak. Annyi vizet öntöttem rájuk, hogy pont ellepje őket, majd beleborítottam egy kis pohár tejfölt az edénybe. Lassú tűzön, kábé fél óráig főztem. A töltelék sok lett egyébként, alig felét használtam el a karalábélevelekhez. Ezért fogtam egy hatalmas csillagtököt (pattiszont) és levágtam a tetejét. A közepét kanállal kivájtam, megtöltöttem a rizses-répás-cukkinis-tárkonyos anyaggal és visszatettem rá a kalapját. Még mindig maradt töltelék, ezért két húsos paprikát is kicsumáztam és megtöltöttem. A pattiszont és a paprikákat egy tepsibe raktam, a tetejüket kevés olajjal megkentem, öntöttem alájuk egy ujjnyi vizet és betoltam a sütőbe. Ha már befőzéssel kínozom magam, fél órányi sütő meg sem kottyan, hát nem? A pattiszonhoz kapros cukkinimártást készítettem, a paprikákhoz pedig majd holnap paradicsommártást. Előbb tehát a kapros mártás: kevés olajon egy teáskanál lisztet zsemleszínűre pirítottam és hozzáreszeltem egy hámozatlan cukkinit meg egy dundi gerezd fokhagymát. Ebbe is tettem egyet a kínai leveskockákból, had fogyjon. Ollóval belevagdostam egy csokor zsenge kaprot, jól átkevertem, majd felengedtem annyi tejjel, amennyi ellepte a zöldséget. Felforraltam, később kellett még egy kis vizet öntenem alá, mert túl sűrű lett a szósz. Amikor a cukkini megpuhult, belemerítettem a botmixert és a processzus végére egy nagyon gusztusos, sima, világoszöld színű mártást kaptam. Igen étvágygerjesztően nézett ki a hófehér pattiszon mellett, aminek a közepébe sárga csíkokat festett a töltelékbe reszelt sárgarépa.
Ez volt ma, mondhatni, tököt ettem tökkel. Kabak-nap, hogy egészen precíz legyek.
Holnap a paradicsommártás jóval egyszerűbb lesz. Szintén úgy kezdődik, hogy kanálnyi olajon kiskanálnyi lisztet pirítok, majd amikor zsemleszínű, nemes egyszerűséggel felöntöm 2-3 deci paradicsomlével. Esetleg vagdosok bele némi zellerlevelet. Fűszerezésnek pici cukor, jól összeforralom és amikor kész, beleteszem a töltött paprikákat. De inkább csak azért, hogy átmelegedjenek, nincs ugyanis mikróm. (Nem is lesz soha.)
Közben azért találtam még a hűtőben egy fél kilónyi ízetlen cseresznyét. Kimagoztam. Ha már elől volt a botmixer, kicsit megdolgoztam. Vettem reggel csemegének egy nagy doboz ribizlit, azt lepaszíroztam. Hozzámagoztam még pár marék meggyet, azt is turmixoltam és most egy kis lábaskában szuszorog a liternyi vegyes lekvár. Az ilyen lekvárt szeretem a legjobban, ami többféle gyümölcsből készül. Recept sajnos nincs, mindig ami adja magát. Ha például olcsó a kivi, abból is szoktam, nyári almával vagy körtével, vagy mindkettővel vegyesen. Vagy sárgadinnyét őszibarackkal, vagy apró szemű fosatószilvával; ahogy jön és amennyi jön. Vagy húsz éve főzök lekvárt, nem hiszem, hogy valaha is sikerült két egyformát alkotnom. Attól tartok, hogy nem fogok generációkon át kincsként őrzött recepteket az unokáimra hagyományozni. Abból főzök, ami van, és annyiból, amennyi van. Ha kevés, ezzel-azzal szaporítom. Ha sok lett és marad, másnap kiegészítem valamivel. Ha nem sózom el és nem kozmálom oda, akkor azért egészen ehetős dolgokat is össze tudok hozni ezzel a módszerrel. Az csak a baj, hogy ezek a kísérleteim nem reprodukálhatóak.

brunnhilde_sziklaja | 20:49

Főoldalra ajánlom ! | 2 komment

Szépasszony gyömbéres gombaszósza

Hozzávalók (1 adaghoz):
2 tányér bármilyen formájú kifőtt tészta
20 deka bármilyen gomba (lehetőleg a már megfeketedett lemezű, fonnyadt, kukacos példányokat válogassuk ki hozzá)
1 kis fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
csipet só
1 pohár tejföl (nem baj, ha nincs)
1 csokor petrezselyem (el is maradhat)
Legalább két egyforma fűszeres üveg, az egyikben fehér bors, a másikban őrölt gyömbér legyen. (A hasonló fűszeres üvegek száma természetesen egyéni ízlés kérdése, nem szükséges a recept minden utasítását betartani.)

Elkészítés:
A gombákat megtisztítjuk, apróra vágjuk. Kanálnyi olajon megfonnyasztjuk a szintén apróra vágott hagymát, rádobjuk a szétnyomott fokhagymát, megsózzuk. Hozzáadjuk a gombát, lefedjük, puhára pároljuk. Ha már kész, eltévesztjük a fűszeres üveget és fehér bors helyett megszórjuk egy teáskanál gyömbérrel. Amig összefő, addig eldönthetjük, hogy a mártásunkat rögtön kiöntjük, vagy előbb elnevezzük mondjuk "Gombamártás mandarin módra", vagy "Szépasszony gombája" vagy valami hasonló blikkfangos névre. Ha az átnevezés mellett döntöttünk, a tejfölt már ne adjuk hozzá a szószhoz, mert arra még szükségünk lesz, hogy meglocsoljuk vele a másik tányér, szósz nélküli tésztát.

brunnhilde_sziklaja | 17:21

Főoldalra ajánlom ! | még nincsenek kommentek

Wanted

Kaptam ajándékba néhány darab Snow Lotus of Heaven teát. Kis, kerek golyóvá formált fűcsomónak látszik, csodálatos jázminillata van és amikor leöntik forró vízzel, kinyílik, mint egy virág. Ezért is nevezik lótusznak. Nem is bögrében vagy csészében kell forrázni, hanem tálkaszerű csészében. Mivel nekem olyan nincs, hát műzlistálból iszom .-))
Csodás, friss íze van, az intenzív jázmin illat egy kellemesen fanyar gyümölcsös aromával dúsul. Nagyon beleszerettem, de sajnos magyar oldalakon nyomát sem találtam, és abban a néhány tea- és édességboltban ahol rákérdeztem, nem is hallottak róla. Barátnőm Vietnamból hozta, szóval ő sem sokat tudott segíteni :-(
Ha valaki tudja, hogy Magyarországon hol lehet ilyet beszerezni, kérem, ossza meg velem.

.

.
 

brunnhilde_sziklaja | 13:11

Főoldalra ajánlom ! | még nincsenek kommentek

Kék-zöld sajtkrém

A múlt héten kirándultunk, ezt a krémet vittem korpás kiflibe kenve, retekkel:
10 deka márványsajtot belemorzsoltam egy tálkába, tettem bele 10 deka puha vajat, egy mokkáskanál bazsalikomot és 5-6 levél medvehagymát, nagyon apróra darálva. Villával jó habosra kevertem és megkentem vele a kettévágott kifliket.
Ha nincs medvehagyma, egy gerezd zúzott fokhagyma is megteszi, csak akkor nem lesz szép világoszöld.
Ha valaki nem kirándulásra viszi, hanem otthon kenné, akkor lehet bele tenni egy kanál tejfölt is, attól lazább lesz, rögtön a hűtőből kivéve is kenhető.

brunnhilde_sziklaja | 8:51

Főoldalra ajánlom ! | még nincsenek kommentek

Tejbegríz Bounty módra

(nem Mel Gibsonnal, hanem Marlon Brandóval!!)

Étvágytól függően kell kezelni az adagot, nekem ez a mennyiség általában meg sem kottyan, pár percig még kapirgálom utána a tányért.
Fél deci búzadarát egy csipet sóval és egy evőkanál cukorral két deci tejben felteszek főni. Folyamatosan kell kevergetni és lassú tűzön főzni, különben csomósodik! Amikor felforr, teszek hozzá egy deci kókuszreszeléket és még mindig kis lángon, folyamatosan keverve puhára főzöm a grízt. Amikor kész, összekeverek egy púpozott evőkanál porcukrot egy csapott evőkanál kakaóporral. Minél jobb minőségűvel, és az instant izék erre szerintem nem alkalmasak. A porcukros kakaót egy szitába teszem és felével jó vastagon megszórok két kistányért. A még mindig meleg, sűrűn folyós grízt elosztom a két tányérkán és a tetejét megszórom a maradék kakaós porcukorral. Langyosan érdemes fogyasztani.


Tejbegríz Pina Colada módra

Ugyanúgy kezdődik, mint a Bounty; a tejbegrízbe kókuszreszeléket keverek, úgy főzöm készre. Felbontok egy doboz ananászkonzervet és leszűröm. Ha kockázott, egy-egy evőkanállal beleszórok két kis tálkába vagy fagylaltos pohárba és rámerem a sűrű tejbegrízt. A tetejét lehet néhány ananászkockával díszíteni.
Ha szeletelt ananászt sikerül bontani, akkor lapos kistányérra teszünk 1-2 karikát és úgy merjük rá a szilárduló tejbegrízt, hogy kicsit kilátszódjon alóla.
Ez a változat hidegen finomabb.


(a kép ugyan a Vágy villamosából van és nem a Bountyból, de hölgyolvasóim nyilván megbocsájtják ezt a kis logikai hibát)

És ha már tejbegríz, akkor mondom, hogy kókusz helyett lehet mákot is főzni a tejbegrízbe, úgy is nagyon finom. Ebben az esetben meggy- vagy sárgabarackbefőttet érdemes a tányérka aljára rejteni, vagy valami pikáns lekvárral megcsorgatni.

brunnhilde_sziklaja | 21:46

Főoldalra ajánlom ! | még nincsenek kommentek

Befőzés Saga

című szappanoperánk aktuális részét olvassák.

Kemény Körte halálos szerelembe esett Hámozókéssel. Különös, minden óvatoságot feledtető, már-már mazochistának tűnő vonzalom ébred közöttük. Ebben a perzselő szenvedélyben felszínre törnek Kemény Körte eddig elfojtott vágyai és testestül-lelkestül átengedi magát Hámozókésnek. Ennyi odaadást látva a lány is elveszíti önkontrollját, felszínre kerülnek az eddig elfojtott szadista hajlamai és mohón esik neki az édes, roppanós húsnak. Mire Kemény Körte feleszmél már bőrétől megfosztva, négybe darabolva fuldoklik egy tálnyi citromos vízben.

Az átható gyümölcsillattól megvadult, fehérmájú Hámozókés ösztönei azonban még mindig nincsenek kielégítve. Következő áldozatnak Kopasz Baracknot szemeli ki. Az egyik oldalán sárga, másik oldalán piros gyümölcsnek annyiban van csak szerencséje, hogy nem kell annyit szenvednie. Őt nem hámozzák és négyelik, csak félbevágják és kidobják belőle a magot. Rövid, ám bőséges napfényben és egyéb gyönyörökben gazdag életét ő is a citromos vízfürdőben fuldokolva végzi.

Hogy eltüntesse a bűnjeleket, a Hámozókés Gazdája üvegekbe gyömyöszöli a földi maradványokat és felönti némi citromos-cukros vízzel, majd egy csipetnyi borként hint rájuk. Vízzel teli nagy lábosokban addig gyöngyözteti a lezárt üvegeket, amig a Hámozókéstől meggyalázott csonkok befőtt formát nyernek.
A véres ámokfutás nyomainak eltüntetése után már csak a stelázsin sorakozó üvegek emlékeztetnek arra, hogy itt valamikor nagy reményeket dédelgető, a napfényt és a levegőt mohón élvezni vágyó, esőre szomjazó Körték és Barackok jártak.

Folyt. Köv. a jövő héten, amikor is megismerkedhetünk Kék Szilva és Túlérett Barack sorsával.

brunnhilde_sziklaja | 10:25

Főoldalra ajánlom ! | még nincsenek kommentek

Cibereleves

A hét rejtvénye
Tegnap a kánikulai ételek közül kifelejtettem az aratók és marokszedők leggyakoribb ebédjét, a ciberelevest.
Kíváncsi vagyok rá, hogy ki ismeri és milyen formáját, illetve hogy ugyanarra az ételre gondolunk-e. Segítségnek csak annyit mondok, hogy alföldi vagyok, pontosabban kun.
Persze más tájegységek ciberéit is szívesen veszem, összeszerkesztem majd és csinálok belőle egy külön posztot.
Bónusz ajándékként pedig majd elmesélem, hogyan viccelte meg még a hatvanas években a ciberelevessel a katonatársait Feri bácsi, városunk hentese.

brunnhilde_sziklaja | 22:43

Főoldalra ajánlom ! | 3 komment

A kánikulára tekintettel

gasztronómiai különkiadás következik.
Nekem sajnos (vagy hálistennek, mikor hogy érzem) volt szerencsém néhány meleg égövi országhoz, szóval van tapasztalatom arról, hogy miket érdemes enni és inni nagy melegben.

Először is, vegyük az arabokat - ha valakik, hát ők aztán tudják, mit kell fogyasztani 30 fok felett. Ők mentateát isznak, méghozzá melegen. Kipróbáltam és bevált, bár én nem tisztán mentát használok, hanem zöld teával keverem. Cukor nélkül, kézmelegen kell kortyolgatni.
Még mindig az arab világ, kicsit feljebb; a törökök kedvenc itala ilyenkor -ha jól emlékszem a nevére- az ayran. Ezt itthon is lehet kapni a legtöbb török büfében, én nagyon szeretem. Nem más, mint vízzel hígitott, sóval ízesített joghurt habosra turmixolva és jól behűtve. Nagy melegben nem csak a folyadékbevitelre kell ügyelni, de arra is, hogy elegendő só legyen a szervezetben, mert az izzadással rengeteget veszítünk.
Az ayrant továbbfejlesztettem, mépedig nem sóval és vízzel, hanem kovászos uborka levével habosítom fel. Kicsit érlelni kell a hűtőben, isteni, még ki sem öntöm, azonmód, a kancsóból szoktam hörpölni.

Aztán ne hagyjuk ki a saját égövünk legjobb kánikulai italát, az aludtejet se. Sima zacskós tej kell hozzá és egy pohár joghurt vagy kaukázusi kefír - vagy oltóanyag, de ahhoz elég nehéz hozzájutni. A kissé meglangyosított tejbe bele kell keverni a joghurtot és kint hagyni a konyhapulton. Egy nap múlva kész is a finom, sűrű aludtej, csak be kell tenni a hűtőbe és pár óra múlva már lehet enni, inni, vagy levest készíteni belőle.

Merthogy az lesz a következő, a joghurt- vagy kefírleves.
Nekem nem nagyon jönnek be a mostanában divatossá vált, hígra főzött pudingból készült, agyonédesítet gyümölcslevesek. Én fogok egy marék gyümölcsöt, mindegy milyet, bármilyet, akár több félét is. Kimagozott meggy vagy cseresznye, sárga- vagy őszibarack, felkockázott dinnye, málna, ribizli, ami éppen van otthon. Egy marék gyümölcsöt beszórok az aprítóba, ráborítok egy pohár kefírt és jól összedolgozom. Kész is a gyümölcsleves, lehet enni. Cukrot sem teszek hozzá mert pont a savanykás, édesítetlen íz jó a szomjúság ellen.

Van ennek a kefírlevesnek sós változata is, ebben az esetben maréknyi gyalult tököt, vagy uborkát, vagy cukkinit, vagy reszelt sárgarépát, vagy zellerszárat, esetleg zsenge céklát mixelek össze kefírrel. Fűszerezni lehet apróra vágott kaporral, petrezselyemmel, pici fokhagymával és mindenképpen sóval. Amennyire ellene vagyok a sózásnak normális körülmények között, annyira figyelek arra, hogy kánikulában a megszokott sómennyiségnek legalább kétszeresét megegyem.
(Megjegyzem, ez még így is kevesebb, mint amennyit egy átlagos, a menzán azonnal a sótartó után nyúló ember elfogyaszt.)

És hát igen, a szezon is kedvez a sok salátának és gyümölcsnek. Krumpli vagy rizs helyett érdemesebb inkább 3-4 kovászos uborkát enni ebédre, vagy salátát. Én a menzai miniatűr, ám annál drágább görög salátáktól falra mászok, különösen azt utálom, hogy még az olajbogyós-fetasajtos salátát is cukros-ecetes lével öntik fel. Nem is veszek olyat soha. Nekem bőven megfelel, hogy egy kis dobozkába beledarabolok 3-4 paradicsomot, megszórom oragánóval, meglocsolom pici olajjal és beviszem a suliba. Ott veszek valami frissensültet vagy tésztaételt, megsózom a paradicsomot és köretként megeszem. Desszertnek pedig szintén viszek kis dobozban felkockázott dinnyét vagy pár szem keményebb őszibarackot, szilvát.

Amikor végre hazaérek, a kutya megpocakolása után első utam rögtön a hűtőhöz vezet. Két eset lehetséges: vagy egy üvegnyi kovászos uborkalé van benne, vagy egy doboz sűrű paradicsomlé, de szóda mindenképpen. Akár uborkalé, akár paradicsomlé, az eljárás ugyanaz. Félig töltök egy poharat és felüntöm szódával. Ezt hívom uborkafröccsnek, illetve paradicsomfröccsnek. Isteni, mind a kettőt imádom. A paradicsomot ráadául lehet finomra reszelt zellerrel vagy zúzott fokhagymával ízesíteni.

Ha pedig valaki fagyira vágyik de nem bír elmenni a cukrászdáig se, az tartson a fagyasztóban pár pohár gyümölcsjoghurtot. Csak úgy, dobozostul. Csonttá és élvezhetetlenné fagy, úgy kell a kanállal kapirgálni de néhány perc múlva kezd felengedni és egy isteni gyümölcsfagyit élvezhetünk - arról nem beszélve hogy elhitethetjük magunkkal, hogy az biztos nem hízlal. Megsúgom hogy dehogynem, de hát istenkém, valamit valamiért.

Egyébként apróra vágott dinnyét is lehet fagyasztani, finom jégkása lesz belőle. Koktélos pohárban, néhány mentalevéllel díszítve még partiitalnak is megfelel, ha valakinek éppen reprezentálnia kell.

No, hát ennyi.
És hogy a test után a szellemnek is megadjuk ami őt megilleti, legyen itt bónusznak még egy jó tanács: járjunk moziba!
Aki napközben ráér, annak érdemes a kora délutáni előadásokra beülni. Egyrészt, mert ilyenkor olcsóbb, másrészt, mert így a nap legmelegebb és leginkább elviselhetetlen részét hűtött, légkondicionált helyiségben töltheti. Olyannyira hűtöttben, hogy a moziba érdemes vinni egy kardigánt, mert könnyen meg lehet fázni.

brunnhilde_sziklaja | 23:50

Főoldalra ajánlom ! | még nincsenek kommentek

Crepes Suzettes

Ma képeslapot kaptam Sydneyből.
Hm.
Honnan máshonnan, hát nem?
A posta kicsit késett, már persze az e-mailhez képest - azon már elment a nem is tudom hanyadik visszautasítás; nem, nem találkozom, nincs bizalom, elveszett már évekkel ezelőtt és nem vagyok abban a helyzetben sem, hogy csak úgy unaloműzésből és nosztalgiázásból hetyegjek egy keveset.

Aztán ma suliba menet megláttam egy reklámot; telefonáló fiatalember mellett halomban áll a palacsinta. Kissé bugyuta üzenet, értem én, telefonálás közben észre sem veszi az ember, hogy megsüt vagy száz palacsintát.
Franciául crepes.
Ennek egyik változata, a karamellizált likőrökbe áztatott, flambírozott Zsuzsi palacsintája az egyik kedvenc deszertünk volt - nem, nem Sydneyben, hanem Dél-Afrikában, Durbanban.
Durban igen népszerű hely a hajósok között, mert a szárazdokkjában hetekig állnak a hajók a felújítások alatt. A legénységnek olyankor is bőven van munkája, az AB-k (Able Body, nem röhög, nem azt jelenti, hogy jó képességű test, hanem azt, hogy segédmunkás) csiszolnak, hegesztenek, festenek, rozsdát távolítanak el, a tisztek meg ugye felügyelik a munkát. A szárazdokk azért persze mégiscsak szárazföldet is jelent, nőkkel, bárokkal, piával, szóval estefelé megindul a kétirányú forgalom; a néhány hétre, vagy csak arra az éjszakára kibérelt call-girlik jönnek, a lányokat nem fogadó legénység (és leányság, mert az is van, a stewardok mindig nők, a szárazdokkban rájuk is szükség van, hisz mosogatni, takarítani ott is kell, sőt) szóval a szexuálisan önmegtartóztatóbb fele a személyzetnek pedig áramlik kifelé a hajóról; vacsorázni, nézelődni, haza telefonálni, esetleg csak megpróbálni felcsípni egy nőt, aki nem professzionális. Nem azért mert az olcsóbb, hanem azért, mert egy olyan nő azért mégiscsak jobbat tesz a sokat nélkülöző tengerész önbizalmának, mint egy katalógusból kiválasztott prostituált.
És hát igen, a legtöbben csak vacsorázni mennek, mert az amúgy sem túl jó hajóskoszt a szárazdokkban még szarabb. Egyrészt, mert a szakács természetben, azaz élelmiszer alapanyagban fizeti a nőit, a sonkákat, egész sajtokat, kilónyi kávékat pedig ugye honnan máshonnan szerezné be, minthogy ellopja az ellátmányból, hát nem? Másrészt pedig a szárazdokkolás alatt szinte végig részeg is, így aztán a főzés a kuktára marad - az meg szegény nem tud mást főzni csak sugo-t, az olaszok klasszikus paradicsomszószát. Így történik aztán, hogy három-négy hétig ebédre csak három féléből lehet választani - pasta con sugo, pesce con sugo, carne con sugo. Magyarul paradicsomos tészta, paradicsomos hal és paradicsomos hús.
Hát, elég unalmas, meg a vége felé már undorító is, úgyhogy a környék olasz és portugál vendéglői ilyenkor elég jó forgalmat bonyolítanak. Részemről olasz már szóba sem jöhetett, én ezután évekig nem tudtam megenni a paradicsomszószt.
Nálam a kínai és a japán vendéglőknek volt sikere - főétel ügyileg.
Mert hogy desszertben azért mégiscsak az olasz az igazi.
Pontosabban a Roma Revolving Restaurant desszerkínálata volt az igazi.
A Roma egyébként is egy fantasztikus hely. A város fölött, egy óriási ház tetején van és lassan forog. Cirka másfél óra alatt tesz meg egy kört, az pont egy átlagos vacsora időtartama. Csodálatos látvány, vacsora közben az ember egy darabig az óceánban gyönyörködhet, aztán ahogy mozdul az étterem, úgy lát egyre többet a városból és a kontinensből. Olyan, mintha körülötte forogna a világ. És ott forog is, a Roma egy roppant elegáns hely, ott aztán tényleg minden a vendégért van. Legalábbis volt, úgy tizenpár évvel ezelőtt.
Az esti program általában úgy alakult, hogy ettünk valami tengeri herkentyút egy kínai étteremben, vagy valami füvekből készült levest és szushit egy japán vendéglőben, aztán elsétáltunk a Roma-ig és némi szabadkozás kíséretében (ti, hogy nem vacsoráznánk, csak ennénk valami édességet) felmentünk a lifttel és aztán kértünk egy Crepes Suzettes-t.
A pincér ilynekor kitolt egy kis trollit, rajta a kész, hajszálvékony palacsintákkal. Ezek pont olyanok, mint a mi palacsintáink, egy különbséggel: nem olajon, hanem vajon sülnek. Aztán meggyújtott egy kis borszeszégőt és egy serpenyőben pár kanál cukrot hevített. Amikor a cukorból karamell lett, felöntötte narancslével, valami tripli-sec féle édes likőrrel, narancslikőrrel és rummal, megszórta finomra reszelt narancshéjjal. A palacsintákat megforgatta ebben az édes szószban és négyrét hajtotta, a maradék szirupot ráöntötte. Kis merőkanálban rumot melegített és egy fidibusszal belobbantotta a forró alkoholt, majd azon lángolva ráöntötte a palacsintákra és így tette elénk.
Nem csak a parasztvakító flambírozás miatt szerettük, az ilyen palacsinta tényleg nagyon finom, és ráadásul ott készült előttünk, a narancsillat átjárta az érzékszerveink, csorgott a nyálunk mire készen lett.
Mint ahogy most is csorog a nyálam.
És nem csak a palacsinta után, hogy a fene enné meg!

brunnhilde_sziklaja | 20:49

Főoldalra ajánlom ! | még nincsenek kommentek

Kínai gyömbéres pacalt főzök,

úgyhogy azok, akik ebből a szóösszetételből vagy a pacalt, vagy a gyömbérest nem szeretik azok inkább olvassanak helyettem vajszínűt. (azok is, akik mindkét összetevőt utálják, azok meg pláne, akik valami jót akarnak olvasni.)

Szóval pacal
Utazásaim során az olaszoknál és a kínaiaknál találkoztam ezzel a (valamikor) kifejezetten szegény emberek által fogyasztott, (valamikor) olcsó étellel.
Az olaszoknál kétféle elkészítési módhoz volt szerencsém; az egyik esetben simán, émi sós-ecetes vízben megfőzve ették a tenyérnyi széles darabokra szelt frottírokat. Ezt még én sem bírtam megenni, pláne mivel az olasz konyhát kifejezetten a sokféle zöldfűszer és a sűrű szószok miatt érdemes szeretni. A másik módszernél a mi pörköltünkéhez hasonló keskeny csíkokra szeletelték a pacalt (az is a neve, trippa, azaz csík) és felkockázott krumplival, karikázott sárgarépával és zöldborsóval összekeverve főzték meg, paradicsomszósszal és oregánóval ízesítették. Ez elég ehetős volt, étteremben mondjuk nem rendelném, de a menzán 2-3 hetente meg lehetett enni.
De nem olasz pacalt akarok főzni, hanem kínait.
Ezzel viszont vendéglőben találkoztam először, hol máshol, mint Sydneyben. Én majdnem minden egzotikumot ott kóstoltam először. Véletlenül történt, menüt kértünk és abban volt egy kis tálkányi, piros szószban úszó pacal.
Magyar ízlésnek roppant érdekes, egyrészt, mert a gyömbér miatt édeskés-csípős, másrészt, mert hidegen tálalják.
Azóta már itthon is találkoztam vele egy étteremben, azóta néha, egy-két évente az eszembe jut és megfőzöm.
Pont mivel hideg, nem igazán fő fogásnak való, inkább előételnek, vagy iszogatás közben, csipegetni. Nagyon csípős, fokhagymás is, szóval inni lehet rá bőven. Színházba menés és szerelmeskedés előtt persze nem javaslom - bár, ez utóbbihoz lehet még jó is, a gyömbér ugyebár afrodiziákumnak számít - már persze ha a jótékony hatását a fokhagyma le nem rontja :-(

Fél kiló csíkozott pacalt enyhén sós-ecetes vízben, kuktában puhára főzök. Nagyon puhára!! Közben egy kis darab gyömbért és három gerezd fokhagymát megtisztítok és finomra reszelek. A gyömbéres-fohagymás péphez adok egy teáskanálnyi csiliport vagy egy-két apróra, de tényleg nagon apróra vágott macskapöcspaprikát. (Nem, erős pista nem jó, ne is tessenek próbálkozni, az ehhez az ételhez túl sós!) Egy szép, nagy, érett paradicsom belsejét kikaparom és a húsát apróra vágom, ez is megy a fűszerekbe. Két kanál finom olívaolaj és ugyanannyi balzsamecet hozzáadásával öntetet keverek az igen csípős és szagos fűszerkeverékből. Amikor a pacal megfőtt, levéből leszűröm, hideg vízzel leöblítem, lecsöpögtetem és ráborítom a fűszeres masszát. Jól átkeverem, kicsit még hűl, mégegyszer átkeverem, lefedem és mehet be a hűtőbe, legalább egy fél napra.
Csak erős gyomrúaknak ajánlom. Utólag lehet még némi balzsamecettel ízesíteni.

brunnhilde_sziklaja | 15:02

Főoldalra ajánlom ! | még nincsenek kommentek

Töltött libanyak szépasszony módra

Az van, hogy életem első töltött libanyakával csúfos kudarcot vallottam.
Több szakácskönyvben és gasztronómiával foglalkozó oldalon olvastam már receptet, de nem nagyon foglalkoztam vele mivel az alapanyagot, a libanyakbőrt én még nem láttam sehol. Egész libát meg nyilván nem veszek meg, ehetném hetekig.

Mostanában azonban elő-előfordulok a Nagycsarnokban (suliba menet bringával bemegyek a volt munkahelyemig, ott villamosra szállok és már ott is vagyok, átszállás előtt még beugrom a csarnokba némi gyümölcsért és hasonlókért). Szóval bóklászok a pultok között és az egyik baromfisnál mit látok, na mit?? Hát egy kis cédulkát; "libanyak, tölteni"
Ejh, hát ezt így lehet kapni? Akkor nosza, kipróbálom.
Kértem kettőt és kicsit konzultáltam az eladónővel. A megbeszélés eredményeként a májas töltelék mellett döntöttem. Vettem egy szelet marhahátszínt, 15 deka csirkemájat és két szép nagy gombát. Volt itthon egy száraz zsömlém, azt vízbe beáztattam és kicsavartam. Hozzákevertem a ledarált marhahúst, az apróra vágott májat és a gombákat. Szórtam a masszába két kanál zabkorpát (saját ötlet, minden töltelékbe teszek zabkorpát mert egészséges). Egy nyers tojással összeállítottam a tölteléket, fűszereztem egy kis fej nagyon apróra vágott hagymával, egy csokor apróra vágott petrezselyemmel, egy teáskanál majorannával, egy gerezd zúzott fokhagymával, kevés sóval, mokkáskanál pirospaprikával és őrölt borssal. Jól kikevertem, a megmosott és a toktól megcsipegetett nyakak keskenyebb végét hústűvel összetűztem és a kis zsákocskába beletöltöttem a húsos-májas-gombás masszát. A széles végét is összetűztem, beletettem egy lábosba, öntöttem alá egy ujjnyi vizet, lefedtem az edényt és lassú tűzre feltettem párolódni.
Vagy az volt a baj, hogy még kisebbre kellett volna vennem a lángot (nem lehet, akkor emeletes elosztót kell az edény alá tennem) vagy nagyon megtömtem a bőröket, de mire puhára főtt és kezdett volna zsírjára sülni, mind két nyakbőr kihasadt. A töltelék hálistennek nem folyt ki, szépen egyben maradt, csak kilátszik.
Most hül.
Ami kibuggyant azt megkóstoltam, nagyon finom a májas-majorannás-húsos-gombás töltelék, a bőrből az összes zsír kisült és szép ropogós lett.
Csak hát ki van hasadva.
na majd legközelebb ügyesebb leszek.

brunnhilde_sziklaja | 21:26

Főoldalra ajánlom ! | még nincsenek kommentek

NAMST - Nagy Alkoholmentes Sör Teszt

Jó negyedszázados absztinencia után tavaly, egy negyven fokos nyári napon két választási lehetőségem volt; vagy iszok egy pohár frissen csapot Beck's sört, vagy iszok egy pohár kólát. Illetve hát a harmadik esély az volt, hogy menten szomjan halok. A kóla egész biztos szóba sem jöhetett, így aztán maradt a sör - merthogy szomjan halni mégsem akartam.
A sörrel kapcsolatos undorom elég régi. Még egyszer, régen, amikor tán még az anyukám is kislány volt, belekortyoltam az akkoriban igen elterjedt Kőbányai Világosba. Maga a sör nem is lett volna rossz, de azok a savanyú áporodott büfik amik utána kínoztak már nagyon nem tetszettek. Az a jellegzetes szag sem, ami a sört négyzetméterre fogysztó ismerőseimet jellemezte.
Szóval úgy értem meg a több mint negyven évemet, hogy azt hittem, a sör rossz.

De térjünk vissza a közelmúltra. Az a bizonyos frissen csapolt Beck's magas, karcsú, harmatos pohárbna érkezett és a nagy kánikulában szinte egy húzásra lecsorgott a torkomon. Gondoltam, minél hamarabb essek túl rajta. Jóleső, kesernyés íz, a szénsav picit felszaladt az orromba, de az sem kellemetlen, sőt.
és hát ami a legjobban meglepett, hogy elmaradtak a várt savanyú, áporodott büfik. A szénsav egy pillanatra még visszaköszönt, de friss volt az is, semmi kellemetlen utóíz.

Hát így történt, hogy megszerettem a sört.

Egy baj van csak vele, mégpedig az alkohol.
Mert az rendben van, hgoy nyáron legurít az ember egy hűvös pohárral, vagy esetleg kettővel. Hízlalani persze hízlal mint minden jó dolog, de az alkohol tényleg nem hiányzik. Egyrészt nem bírja a szívem, másrészt tényleg nem szabad naponta inni.

Hát így kötöttem ki az alkoholmentes söröknél.
Nem gyakran, mert tényleg rengeteg benne a kalória, de például mint most is, a juhtúrós galuskához, hát szóval elengedhetetlen. Vagy nyársaláshoz, hát olyan nincs, hogy az ember összefüstöli magát és nincs a hátizsákban egy üveg hűvös sör.

Az alkoholmentes sörök között ugyanakkora különbség van, mint a 'rendesek'  között. Ez utóbbiak közül a kesernyésebbeket szeretem, Pilsner Urquell, Grösser, Beck's, Zlaty Bazant.
Logikus, hogy az alkoholmentesek közül is, ezt tehát érdemes figyelembe venni, amikor valaki olvassa ezt a tesztet. Én soha nem fogok jó pontot adni egy karamelles ízű sörnek ugyanis.

A teszt körülményeiről:
6 féle üveges sört szereztem be, a szupermarketben kapható valamennyi fajtából egyet-egyet. És csak az üvegesekből, mert arra azért elég hamar rájöttem, hogy sörből a legjobb a frissen csapolt, aztán az üveges, és legfeljebb csak kiránduláshoz -hogy össze ne törjön- a dobozos.
Az sörök elválasztásához a már említett juhtúrós galuska néhány falatkáját alkalmaztam.
A mintákat másfél decis ürméretű, üveg kávéspohárba töltöttem. A gyomrom befogadóképessége miatt egy féléből maximum egy decit tudok ugyanis egyszerre meginni, így a 6 üvegből a végére összeáll egy jó korsónyi. Az üvegpohárban pedig jól megfigyelhető a hab képződése és a nedü szine.

No lássuk:

Az értékelésnél a következő szempontokra voltam figyelemmel:
HAB; SZÍN; ILLAT; ÍZ; UTÓÍZ és BÜFI (ha van)

Soproni Szűz 0,0%
HAB: elefántcsontszínű, nem túl kemény, hamar eltűnik
SZÍN: tiszta, áttetsző borostyánárga
ILLAT: friss, normál sörszag
ÍZ: kellemesen kesernyés
UTÓÍZ, BÜFI: az alapíz elég sokáig megmarad a szájban és nem savanyodik meg, büfi nincs. Persze ez még az első pohár, de úgy tűnik, jól fogadja a gyomrom.

Buckler non-alcoholic
HAB: sárgásfehér, nem túl kemény
SZÍN: áttetsző, borostyánsárga
ILLAT: frissen sepert gabonatároló szag
ÍZ: édeskés búzacsíra íze van
UTÓÍZ, BÜFI: az illatban jelentkező poros gabonaillat még határozottabban jelentkezik az utóízben.

Dreher alkoholmentes
HAB: éppencsakhogy van
SZÍN: borostyánsárga, áttetsző
ILLAT: az édeskés malátaszagot egy elég agresszív keserűség szúrja át
ÍZ: kinines, éles keserűség próbálja elfedni az oda nem illő édeskésséget
UTÓÍZ, BÜFI: az agresszív kinines íz helyét lassan átveszi valami műmalátás édeskésség. Nem esik jól, egyáltalán nem esik jól.

Arany Ászok alkoholmentes
HAB: vékonyka, szürkés
SZÍN: nagyon szép, áttetsző borostyánsárga
ILLAT: frissen hipózott söröshordó
ÍZ: savanykás kesernyés
UTÓÍZ, BÜFI: egy csípős sav íze maradt vissza. Erre még egy falat szalonnát is kell enni.

Borsodi Póló Alkoholmentes
HAB: fehér, nem túl dús
SZÍN: hát ezt a ki is hagyhatnám, mert ez is szép, tiszta
ILLAT: normál sörszag, kellemes
ÍZ: az illatához képest meglepően édes
UTÓÍZ, BÜFI: nem csak hogy édes, egyenesen szacharinos

Schlossgold Bier 0,0%
HAB: dús, kőkemény hab, ami azonban ahogy esik össze, ronda cafrangokat hagy a poháron. Nagyon csúnya.
SZÍN: Ezt már nem is mondom, gusztusos, tiszta borostyánsárga
ILLAT: vizes, híg sörszag, kicsit tán túl karamelles
ÍZ: édeskés gabonaíz, mintha inkább árpatea mint sör akarna lenni
UTÓÍZ, BÜFI: határozottan melaszos, a sörökre jellemző keserűség csak nyomokban, a második, harmadik szusszanásra jelenik meg és hamar eltűnik, marad az édeskésség.


ÖSSZEGZÉS:
hülye vagyok, mert az egyes tulajdonságokat pontozni kellett volna, nem csak szövegesen értékelni. Na majd legközelebb.
Ami viszont biztos, hogy így egymás után fogyasztva a legkellemesebbnek és a leginkább valódi sörre emlékeztetőnek a Soproni Szűz tűnik.  

brunnhilde_sziklaja | 19:42

Főoldalra ajánlom ! | még nincsenek kommentek

Hólabda - nyári gasztrotervek, avagy utazás a hasam körül

Kedves meghívást kaptam Zsuzsától; írjak arról, hogy mit tervezek ezen a nyáron a konyhában.

hajjaj, jó kérdés.

Évek óta ez az első nyaram, amikor nem napi  12 órát dolgozom és valószínűleg hosszú ideig ez az utolsó is, mert jövőre nyilván kezdődik előlről a két állás mizéria - de legalábis másfél. Vannak ugyanis más terveim is, amelyek nem közvetlenül a konyhához kapcsolódnak. Illetve hát ahhoz, csak egy tágasabbhoz, világosabbhoz, kényelmesebbhez mint a mostani.

De most legyen szó csak a gasztronómiai élvezetekről.

Hogy mit tervezek?

Hát először is, két méteres boszorkánykörökben termő szegfűgomba szedése közben szeretném a térdeim dagadtra mászni és a derekam elmacskásítani. Aztán szeretném ezeket a rettenetes fizikai fáradalmakat és fáradalmakat gomba-szárazás és aszalás közben kipihenni. Továbbá szeretnék biztos lenni abban, hogy az iszonyatos munkával megszedett és megszárított gomba NEM FOG megkukacosodni és egész télen isteni finom leveseket és töltelékeket tudok alkotni az aszalmányból. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aztán  rengeteget akarok a nyáron kocogni is. Nagy melegben hazáig kell futni ugyanis ahhoz, hogy a jó kis helyeimen szedett gyapjas tintagombával még azelőtt hazaérjek, hogy az feketedni kezdene. Ha sikerül a két zsebnyi gombát még fehér állapotában hazaszállítani, akkor rengeteg gombás tojást és hófehér gombakrémlevest akarok reggelizni. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Persze nem csak gombából áll a világ.

Az idén rengeteget akarok befőzni. Tavalyelőtt még raktam el pár kiló meggyet, de tavaly már semmit. Se befőttet, se lekvárt, semmit. Úgyhogy az idén kosárszámra akarom majd hazahordani a meggyet, kajszit, őszit, körtét, szilvát, és a mindenféle lekvárnak valókat; epret, málnát, ribizlit, almát, kivit, sárgadinnyét, fosató szilvát, bercencei szilvát, mindenféle gyümölcsöt. Tovább akarom tökéletesíteni a vegyes lekvár befőzési művészetemet is. Nem csak a klasszikus 5 gyümölcsös piros lekvárt fogok eltenni, de szeretnék mindenféle variációkat kitalálni a sárgadinnyére és a kivire is. 

Ha még marad a nyárból, akkor végre, életemben először szeretnék birsalmasajtot eltenni. Több receptet kipróbáltam már, valahogy még soha nem jött össze. Egy szelet birsalmasajtnál finomabb uzsonnát el sem tudok pedig képzelni -  legfeljebb két szelet, dióval dúsított birsalmasajt überelheti.

 

Egy szóra mégis visszatérek a gombára.  

Tán érdemes lenne csatlakoznom egy gombakedvelő társasághoz.  Politikáról, szomszédasszony vagy keresztgyerek nemi életéről, csaló benzinkutasokról , szar tévéműsorokról és hasonlókról már régóta nincs kedvem fecserészni, de gombáról, gombaszedésről, lelőhelyekről (és persze zenéről, de az egy másik blog témája) bármikor, bárhol, bárkivel szívesen elbeszélgetek.

Majd meglátom, belefér-e ebbe a nyárba.  

Ha nem, hát lesz nyár jövőre is.  

brunnhilde_sziklaja | 22:27

Főoldalra ajánlom ! | 7 komment

Tatárbifsztek

Tegnap vendégem volt, régi tartozásom törlesztettem kaptárlakónak.
Eredetileg libatepertőt ígértem neki majd mustáros karajt petrezselymes krumplival, de aztán szerdán(!!) a piacon nagyon szép friss hátszínt láttam ezért a menü kiegészült tatárbifsztekkel.
Én még soha nem készítettem (nem is igazán tartozik a kedvenceim közé) de a volt munkahelyemen a büfés időnként készített és elmesélte, hogy kell.

Szóval, ugye ott tartottam, hogy szerda van, én a kis kosárkámmal, macskanadrágban, otthoni pólóban kolbászolok a piacon és az egyik kirakati hűtőből rám mosolyog egy szép nagy szelet hátszin. Onnan tudom hogy hátszínről van szó, hogy ki van rá írva.
Mivel az ebédmeghívás nem titkolt célja némi sörkóstolás, a tatár meg ugye passzol a sörhöz, gyorsan előkapom a telefont és megkérdezem a leendő áldozatot, hogy szereti-e a tatárbifszteket.
Szereti hát.
Mondjuk, csodálkoztam volna, ha nem.
Két szelet hátszín tehát lemérettetik, kicsontoztattatik, hazaszállíttatik. Otthon a szeletekről az a hajszálnyi kis zsiradék ami rajtuk van lemetszettetik, a hús durva, 2-3 centis darabokra metéltetik és három kanál mustár, ugyanannyi olívaolaj és némi őrölt bors keverékébe bepácoltatik. Kis edénybe rakatik, jól lelapogattatik és még némi olajba belefojtatik - annyiba, hogy teljesen belepje a húst és légmentesen lezárja. Az egész cubehőr egy cuppanós-szisszenős, ún. vákumos tárolóedényben betétettik a hűtőbe.
Még mindig szerda van.
Több dolog egyelőre nincs vele, arra kell csak ügyelni, hogy az elkövetkezendő három napban üzembiztosan működjön a hűtőszekrény és lehetőleg áramszünet által sem befolyásoltasson a hús érési folyamata.
Illetve egy munka van még, mégpedig legkésőbb péntekig 4 üveg Pilsner Urquell sör hazaszállíttatik és pince hiányában a hűtőszekrény legalsó polcán elszállásoltatik. Cserébe, lévén ugyan hogy a vendég ígérte a sört, de az a hoszú metózás és villamosozás után nyilván nem lesz a kellő hőmérsékletű.
Zöldpaprika, fokhagyma, zöldhagyma, paradicsom, tojás mindig van otthon, előre szeletelt korpás- és fehér kenyér pedig szombat délelőtt beszereztetik.
A nagy napon (tehát szombaton) a hús a hűtőből kivétetik és a pácoláshoz használt mustárral és olajjal együtt az eredeti recept szerint klasszikus húsdarálón kétszer átdaráltatik. Nékem olyan nem lévén, konyhai aprítóban kis adagokban, finomra apríttatik.
Fűszerezéshez (két szelet, olyan 20-25 deka lehetett a hús, nem tudom pontosan, mert a csontot is hozzámérték) két gerezd fokhagyma pépesre összezúzatik, késhegynyi bors, teáskanálnyi pirospaprika rászóratik és alaposan összedolgoztatik.
A fűszeres húsmassza visszaétetik a hűtőbe, majd ugynazzal a lendülettel kis csomag vaj (mondom; vaj!! Nem margarin, VAJ!!) elővétetik - annak ugyanis szobahőmérsékleten kell pihenni, hogy kenhető legyen.
Két tikmag (tojás) keményre főzetik, lehűttetik és felszeleteltetik.
Amikor a vendég megérkezik, gusztusos kis tányérkára a fűszeres hús ráhalmoztatik, köréje díszítésképpen vékonyra karikázódott zöldpaprika, paradicsom, zsenge lilahagyma és a tikmagszeletkék helyeztetnek.
Ha van hely a tányéron, arra kerülhet a puha vaj, ha nincs, akkor az külön tálaltatik. Csinos kis kosárkában ropogósra pirított kenyérszeletek szükségeltetnek még, és indulhat a sörkóstolás.

(Más is volt még a menüben, úgymint frissen sült libatepertő, gőzölt zöldségek fúszeres vajjal és hasonlók, de annyira elfáradtam ebben a nagy tatik-tetikelésben, hogy most inkább lefekszem.
Ja! "Hála" a múltkori kis kalandomnak a marhavesével, életem első tatárbifsztekjéből egyetlen falatot sem ettem, még csak meg sem kóstoltam. Kaptárlakó szerint jól sikerült, azóta már e-mailt is írt, szóval a mentő sem vitte el. Úgyhogy legközelebb tán én is meg merem majd kóstolni. Jelenleg szívesebben kenegettem a pirítósom kevés zúzott fokhagymával, csipet msutárral, apróra metélt zöldhagyma szárával és fnomra vágott petrezselyemmel ízesített vajjal. Ezt még a durbani O'Cassador vendéglőben tanultam, hm, nyamm, micsoda emlékek! Inkább megyek aludni.)

brunnhilde_sziklaja | 14:12

Főoldalra ajánlom ! | 3 komment